Ebben az évben ünnepeljük Tömörkény István író születésének százötvenedik évfordulóját. Az egykori író, néprajzkutató és régész 1866 decemberében született egy ausztriai származású családban. Tanulmányait Szegeden kezdte, majd Makón járt gimnáziumba. Szülei tehetős szegedi polgárok voltak, amikor azonban családja anyagilag tönkrement, abbahagyta a gimnáziumot, patikusinasnak állt, és 1882 és 1886 között gyógyszerészként dolgozott. Ekkor megjelent első írásai sikerét követően újságíró lett, de be kellett vonulnia katonának. Hároméves szolgálatából két évet a bosnyák–török határon, egyet pedig Bécsben töltött. Ez alatt az idő alatt is rendszeresen írt elbeszéléseket katonaélményeiről. Az egyik legszebb Fecskék címmel jelent meg; benne a hazavágyó katonák érzéseit örökítette meg.
Leszerelése után ismét újságíróként dolgozott a Szegedi Napló című napilapnál, de amikor nem nevezték ki főszerkesztőnek, sértettségében a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum intézményében lett tisztviselő. 1904-től a könyvtár és a múzeum igazgatója volt egészen az 1917-ben bekövetkezett haláláig. Igazgatósága idején másodmagával, Móra Ferenccel együtt katalogizálta a könyvtár állományát, és elkezdte a tárgyszó-katalógus kidolgozását is. A múzeum néprajzi gyűjteménye az ő jóvoltából az eltűnő paraszti világ számos tárgyával gazdagodott. Készségesen megmutogatott mindent úrnak, parasztnak, tudósnak és kisdiáknak egyaránt, és így a kiállításoknak nagyobb sikere volt, mint a könyvtárnak.
Első kötete 1893-ban jelent meg Szegedi parasztok és egyéb urak címmel. Hősei a szegedi és Szeged környéki egyszerű emberek. A legmindennapibb foglalkozásokkal találkozhatunk novelláiban: az alföldi szegénység, tiszai hajósok és halászok életéről rajzolt együttérzésről tanúskodó képet. Műveiben a néprajzkutató alaposságával nyújt realista képet a tanyavilág szegényparasztjairól.
Ma Szegeden két szobor is őrzi emlékét, az egyik a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban, a másik pedig a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola előtt.