Száz esztendeje múlt karácsonykor: a brit katonák nem hittek a fülüknek, pedig tisztán hallották, hogy lövészárkuktól mindössze harminc-harmincöt méternyire helyezkedtek el a németek, így nem volt nehéz felismerniük az általuk is jól ismert dalt. Hamarosan felharsant az angol nyelvű karácsonyi ének is, s a dallamok jóleső érzést keltettek a katonákban.
A meggémberedett katonák december 25-én „Jó reggelt, Tommy!” és „Halló, Fritz!” kiáltással üdvözölték egymást. Kezet fogtak, és megosztották egymással karácsonyi csomagjaikat. Ezután kezdetét vette a világtörténelem legkülönösebb labdarúgó-mérkőzése. A britek szerint 2 : 1-re az angolok nyertek, a német források 3 : 2-es angol vereségről számolnak be. Az egyik visszaemlékezés szerint: „…mintegy két-háromszázan rúgtuk a bőrt meglehetős összevisszaságban, a gólokat sem számoltuk rendesen.” Annyi bizonyos, hogy 1914. december 25-én egy maroknyi katona a gyilkolás helyett az emberséget választotta.
A szívmelengető történet hamarosan a brit kultúra részévé vált, a szokatlan futballmeccset már a következő években is előszeretettel ábrázolták a karácsonyi levelezőlapokon. A centenáriumról az Angol Labdarúgó-szövetség is megemlékezett, és 2014. december 17-én emlékmérkőzést rendezett.
Sajnos sokkal több hír szólt 1914-ben a károkról, a sebesültekről és a halottakról. A pusztítást a nagy háborúnak nevezték akkoriban, milliók gyásza és keserűsége következett belőle. Szenvedett tőle ember és állat, növényzet és épített környezet. Pusztultak meg gyötrődtek ártatlan gyermekek és aggódó édesanyák, családjuktól távol kínlódó, idegenben betegeskedő, fázó, éhező apák és fiúk. A technika egyre tökéletesebben gyilkoló fegyvereket fejlesztett ki: öltek a hegyekben és a völgyekben, a havazásban és a hőségben. A tájak békéjét a háborúskodás viszálya tette tönkre.
A következő, véresebb esztendőkben a frontkarácsonyok elmaradtak. A bevetett harci gázok nemcsak az embert, hanem az emberséget is megölték.