Hazánkban, a Magyar Köztársaságban az utóbbi években nagyobb változásokat láthatunk-hallhatunk, mint azt a legszínesebb fantáziájú jövőkutatók egyáltalán sejthették. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa helyett köztársasági elnökünk van, működik az Alkotmánybíróság és a Vagyonügynökség. A múlté a mindenható MSZMP és a korábban nagy súlyú Munkásőrség. A KGST napjai meg vannak számlálva, tagja lettünk az Európa Tanácsnak. A városi és községi tanácsok helyén polgármesteri hivatalokat találunk, az ország megtanulta Göncz Árpád, Antall József, Jeszenszky Géza, Hankiss Elemér, Tölgyessy Péter, Szabad György, Dornbach Alajos nevét. A társadalom és a gazdaság demokratizálódott, a sajtó szabadsága kézzelfogható módon megvalósult.
Országunk fejlődéséhez adva vannak az objektív külső feltételek is: George Bush, Mihail Gorbacsov, Helmuth Kohl, François Mitterand, a nagyhatalmak politikai és gazdasági vezetői egyaránt szimpátiával és segítőkészséggel kísérik a történéseket. A NATO-val felvettük a kapcsolatot, s a legfontosabb tényezők közül egynek sem érdeke, hogy az átalakítás Magyarországon ne sikerüljön. A Nemzetközi Valutaalap és a Közös Piac eddig is biztató lépéseket tett. Bízunk abban, hogy Szaddam Husszein öngyilkos tervei ellenére a világ a béke felé halad, s a mi fejlődésünkhöz éppen erre van szükség. Ha pedig megrendezzük Ausztriával közösen a Bécs–Budapest Világkiállítást, a munkalehetőségek és az infrastruktúra fejlődése általános föllendülést eredményez. Nyugat-Európa és a kelet-európai szegénység ellentéte kívánja a térségben a legtöbb figyelmet a következő években.