„A győztes zentaiak kapuját a topolyai szerb rendőrparancsnok fia védte. Miután hazatért a srác, az apja nem is értette, a gyerek miért meséli még a diszkóban is, hogy micsoda élményben volt része” – nyilatkozta az egyik újságírónak Kű Lajos, a Kárpát-medencei magyar diákok futballbajnokságának legfőbb szervezője. A kiírás szerint a nevező csapatok tizennyolc fős keretében ugyanis helyet kaphatnak a bajnokságban részt vevő iskolák más anyanyelvű tanulói is, nem csak a magyar anyanyelvűek. Biztatta csapatát a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója is, a kárpátaljai oktatási osztály ukrán vezetője is.
Kű Lajos eddig az egyetlen olyan magyar labdarúgó, aki szerepelt az európai bajnokcsapatok kupadöntőjén. Amikor a kilencvenes évek végén hazaérkezett belgiumi csapatától, s abbahagyta a profi sportolást, előbb néhány fős baráti társaságával járta a Kárpát-medencét, majd élményeinek hatására hirdette meg a diákbajnokságot. Nem elégítette ki, hogy barátaival két-három hetenként útra kelt, és jókat focizott: komolyabbra, maradandóbbra, szervezettebbre vágyott.
Az első évben, 2003-ban több mint kétszáz csapat jelentkezett a felhívásra. A torna megnyitó mérkőzését a székelyudvarhelyi pályán játszották, s az udvarhelyi fiúk lettek a bajnokság első győztesei is. Az első döntőn, az Üllői úti Fradi-stadionban jelen volt az akkori köztársasági elnök, ezenkívül a világhírű aranycsapat két nagynevű játékosa, Grosics Gyula és Puskás Ferenc is.
A középiskolás korosztályban ez a seregszemle a ragyogó sportsikerek és a fájdalmas kudarcok átélését eredményezi a résztvevők és a szurkolók számára. Azontúl ez a mozgalom erősítheti a Kárpát-medence fiataljainak és vidékeinek összetartozását: országrészeket köt össze országrészekkel, régiókat régiókkal, településeket településekkel, embereket emberekkel. Ha felidézzük újra Kű Lajos lelkes szavait, mindezek melengetik a szívünket: „Mesebeli történet ez. Soha sincs más jelszavunk, mint a senki ellen, mindenkiért.”