Hétszáz éve annak, hogy 1307-ben a rákosi országgyűlés Károly Róbertet királlyá kiáltotta. Mindössze tizenkét éves volt, amikor az Árpád-ház kihalása után V. István leányának unokájaként formálhatott jogot a magyar trónra. 1308-ban néhány híve meghívta, s Gergely érsek meg is koronázta. Vencel és pártja elől azonban egy kolostorba kellett menekülnie, s Esztergom és Buda elfoglalása, a pápának Károly javára szóló ítélete és Csák Máté megnyerése után, 1309-ben Budán koronázták meg újra, de a Szent Koronát csak 1310. augusztus 27-én tették a fejére Székesfehérvárt.
A király az oligarchák hatalmát megtörte, és országát felvirágoztatta. Jutalmazásokkal új arisztokráciát teremtett, a trónjának biztos támaszt. A városokat, az ipar és a kereskedelem székhelyeit pártfogásába vette, külföldről kereskedőket édesgetett hazánkba. A bányaművelést jobb karba helyezte, pénzverésről gondoskodott, ő veretett először aranypénzt. Székesfehérvárt temették el a főoltár mellett, s nagy részvéttel kísérték utolsó útjára. Fiát, Lajost a lengyelek trónörökösnek ismerték el.
Károly fiaként Lajos uralkodása alatt tíz ország tartozott Magyarországhoz, s az Adriai-tengertől a Fekete-tengerig és a Keleti-tengerig húzódtak birodalmának határai. Hatalma és az ország tekintélye tette méltóvá a Nagy Lajos címre. A reneszánsz térhódítása is az ő nevéhez köthető Magyarországon.
Károly Róbert személye az Anjou-házat tette uralkodóvá a Magyar Királyságban. Fiát, Lajost nem háromszor, hanem csak egyszer koronázták, de a magyar határok azóta sem terjedtek olyan messzire, mint az ő korában.