Amikor a sydneyi olimpián magyar elsőséget köszöntött a ceremónia, felhangzott a Himnusz, a hajnali órák kialvatlansága ellenére ragyogni kezdett a szemünk, öröm áradt szét a szívünkben. Nyolcszor énekelhettük együtt olimpiai bajnokainkkal Erkel Ferenc dallamára Kölcsey Ferenc sorait: „Isten, áldd meg a magyart…”
Krisztus születése után a 2000. év végén együtt ünnepli a millenniumot az egész világ. 2000. december 31-e és 2001. január 1-je fordulóján a keresztény világ a Vatikánra figyel: Róma püspökének, a pápának a vezetésével a kétezer éves kezdetekre emlékezik. A keresztény hívők azt ünneplik, hogy Jézus az emberek közé született, s ezzel a megváltás reményét hozta nekik. Azt a reményt, hogy az e világi fájdalmak, szenvedések után boldogok lehetnek a túlvilágon, a mennyországban. Ezért szemlélteti a jubileumot négyfelé osztott mezőben a négy szó: „Krisztus, tegnap, ma, mindig”.
Nekünk, magyaroknak ezeréves évfordulónk is van. A mi magyar jubileumunk a királyságunk születését ünnepli, azt, hogy II. Szilveszter pápa koronát küldött királyunknak, Istvánnak. Koronázási ékszereinket feltétlen tisztelet övezi. Ezeket a csodálatos ereklyéket a koronaőrök hősiesen védték a legviharosabb időkben is. Egy ideig a koronaékszereket a Nemzeti Múzeumban őrizték, s nemrég átköltöztették őket a Parlament épületébe. Ezt követően valóságos búcsújárással látogatják királyi ereklyéinket az emberek: felnőttek és gyerekek, egészségesek és betegek, pestiek és vidékiek, itthoniak és külföldiek.
Szilveszter és újév napja fordulóján, éjfélkor kétszeresen is ezeréves ünnepi alkalmunk van azt énekelni: „Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt…”
(Az AkH. 12. kiadása szerint: szabályszerűen sydney-i, valamint a január 1-je és január 1-e is szabályos.)