A nyugdíjas tanítónő meglepődött, amikor díszes külsejű borítékot nyújtott át neki a postás. Volt iskolájának igazgatója bensőséges hangú levélben hívta meg arra az ünnepélyre, melyet a Szabó Pál Általános Iskola fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából kívánnak rendezni. Jólesett neki a meghívás. Mostanában többféle egészségi problémával is küszködik, mégis úgy döntött, hogy el fog menni az ünnepélyre.
Visszagondolt a pályájára. Amikor nyugdíjba vonult, ez a fiatalember, a mostani igazgató még beosztott nevelő volt. Őrá jó szívvel emlékszik vissza. De jó néhány tüske is maradt a tanító néniben a miatt a korábbi főnöke miatt, aki előtt – ha valamit észrevett és szóvá tett – minduntalan neki kellett magyarázkodnia, hogy nem rossz szándék vezérli.
Igaz, öröme is volt éppen elég. Elsősorban a tanítványaiban, akik meghálálták a sok vesződséget és szeretetteljes szigort. Újításainak sajtóvisszhangja is volt: módszereiről többször írtak a lapok. Végül felfigyelt rá a felsőbbség is: kitüntetést is kapott, Apáczai Csere János-díjat. S amikor a díjátadás után tanártársai között megjelent, felállva, tapssal köszöntötték.
Eltűnődött. Alsó tagozatos tanítványai közül ma már senki sem jár oda. Közülük a legfiatalabb is már a szakmunkásvizsga vagy az érettségi előtt áll. Gyereknemzedékek sorát oktatta a betűvetésre és az elemi ismeretekre. Idősebb korában többször kiderült, hogy tanítványainak már a szüleit, sőt nemegyszer a nagyszüleit is ő tanította írás-olvasásra. Attól volt a legeslegboldogabb, hogy diákjai közül többen is a pedagóguspályát választották. Egyikük a kartársa is lett: épp a Szabó Pálba került tanítani. A tanítónő sohasem lett féltékeny, ha volt növendékei többre jutottak nála, vagy eredményeikben túlszárnyalták őt.
Aztán eszébe jutott, hogy a tantestület nagymértékben kicserélődött: az újabbakat már nem is ismeri. Mégis jó lesz ott ülni a meghívottak között és találkozni a rég nem látott kollégákkal. Rá néz majd sok gyermekszempár: felidézi emlékezete sok szülővé, tán nagyszülővé vált nebulóját csínytevéseikkel és iránta megnyilvánult tiszteletükkel együtt. Kollégáinak tekintetéből pedig ki fogja olvasni: „De jó lenne nekem is ily módon, ilyen szellemi frissességben nyugdíjasnak lenni!”