1998. március 15-e világraszóló ünnepe a magyarságnak: az 1848. március 15-i forradalom százötvenedik évfordulóját köszöntjük. Aki magyar anyától született, szívét a földgolyó bármely pontján ez a nap vonzza magához: a sohasem felejthető, a mindig megható, a szívet-lelket melengető.
Ünnepeljük Kossuthot, Petőfit? Lelkesedünk mindazért, amit az oly dicsőséges és oly keserves másfél év hozott. Emlékezünk március közepén az áprilisi törvényekre is, az Eötvöst, Deákot, Széchenyit, Vörösmartyt, Kölcseyt a reformkorban felmutató nemzedékre is, a Bemet, Görgeyt, Damjanichot, Klapkát mint parancsnokukat követő vitézekre is, mindazokra, akik tettekben bizonyították hazaszeretetüket.
Petőfi Sándornak, a százhetvenöt éve született költőnek egyik legismertebb verse az Egy gondolat bánt engemet… Arról szól, hogy a fokról fokra gyengülő életerő lassú elfogyása helyett milyen nagyszerű halált jelent a szabadságért vívott csatában elesni. Legalább ugyanennyire vagy még inkább nagyszerű azonban összefogni, egyet akarni és együttesen cselekedni az életért, a nemzet felemelkedéséért. Amikor nem vezérkedni, hanem közkatonaként helytállni a legfontosabb. Amikor a nemzet, a haza üdve elérhetetlen a mindennapok fáradságos kitartása nélkül; amikor kinek-kinek a maga helyén kell a legtöbbet tennie, mert csak a legnagyobb erőkifejtés lehet elég.
Nem a trombita hangja, nem a hadparancs, nem az ünnepi szónoklatok hatásos fordulatai, az erkölcs tehet sokat. Rendet, tisztánlátást és világos célokat teremthet. Akkor vár bennünket mindaz, ami európai. Várja tőlünk felmutatható értékeinket: nemzetünket, magyarságunkat, márciusunkat.