A barcelonai olimpián Darnyi Tamással és Egerszegi Krisztinával együtt énekeltük: „Isten, áldd meg a magyart…” Kölcsey Ferenc veretes sorai Erkel Ferenc dallamával eggyé váltak, elszakíthatatlanul. Amikor meghalljuk, vigyázzba állunk az új esztendő első percében, büszkék vagyunk rá, merthogy gyermekkorunktól ismerjük. Csendes, meghatott örömet érzünk a hallatán, a melodikus zene szerzőjét mindannyian nagyra értékeljük.
Ha számba vesszük Erkel Ferenc életének és munkásságának adatait, egyetérthetünk benne: a magyar zenekultúra története elképzelhetetlen az ő neve nélkül. Pozsonyban tanult, Kolozsvárott kezdte karmesteri pályáját, majdnem ötven évet töltött a pesti Nemzeti Színház dirigenseként. A zenetörténészek egybehangzóan vallják, hogy Erkel a magyar opera megteremtője. Stílusára hatottak Verdi és Donizetti alkotásai. Sarolta, István király, Brankovics György, Báthori Mária: mind-mind tanúsítja a szerző történeti érdeklődését. A Hunyadi László szövegkönyvéből legalább annyit szokott tudni minden magyar: „Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály!” Erkel vezetésével jöttek létre a hangversenyélet és a kóruskultúra alapjai, ő népszerűsítette Liszt Ferenc és Wagner Richárd műveit.
Éppen száz éve, 1893-ban hunyta le szemét a magyarországi opera megalapítója. Emléke buzdítson bennünket összefogásra, önzetlen, önfeláldozó hazaszeretetre. Úgy, ahogyan Kölcsey gondolata: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derűl!”