Az 1868-ban elfogadott népiskolai törvény meghatározó a magyar közoktatás modernizációjában. Az ekkor elrendelt kötelező iskolalátogatás nagymértékben hozzájárult az írni-olvasni tudás általánossá tételéhez. Megalkotása és jóváhagyása báró Eötvös József nevéhez fűződik, aki a Habsburg-házzal kötött kiegyezés után alakult Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Nemcsak mint politikust, hanem úgy is számontartják mint neves írót.
Ebben az időben a tanköteles gyermekeknek csupán 48%-a járt iskolába, ezért az oktatás fejlesztése az új magyar kormány legfontosabb feladatai közé tartozott. Eötvös a törvénytervezetet 1868 júniusában terjesztette a képviselőház elé, de – hosszas parlamenti vita után – csak december 15-én szentesítette az uralkodó. Ezzel érvénybe lépett Magyarországon az általános iskolakötelezettség, megelőzve olyan országokat is, mint Anglia vagy Olaszország.
A törvény értelmében a gyermekek hatéves és
tizenkét éves koruk között iskolakötelesek lettek. Ehhez azonban tovább kellett
fejleszteni a már meglévő három-, négy- és ötosztályos iskolákat, így létrejött a
hatosztályos elemi népiskola. Az oktatás nem volt ugyan ingyenes, de a szegény
szülők gyermekeinek nem kellett tandíjat fizetniük. A soknemzetiségű országban
az sem volt mellékes, hogy a törvény kimondta: „Minden növendék
anyanyelvén nyerje az oktatást, amennyiben ez a nyelv a községben divatozó
nyelvek egyike.”
Eötvös nagy fokú előrelátásáról tanúskodik, hogy három évfolyamos állami tanítóképzőket is alapított, melyek mellé gyakorlóiskolákat rendelt, így a leendő tanítók nem csak elméleti oktatásban részesültek. Emellett szakfolyóiratot is indított Néptanítók Lapja címmel. Fontosnak tartotta továbbá jó tankönyvek kiadását, amelyek megíratását ismert szakemberekre bízta. Az ekkor írt színvonalas könyveket évtizedekig használták.
Bár a népoktatási törvény végrehajtása nehézkes volt, hatására korszerűsödött az elemi iskoláztatás. A 20. század elejéig évről évre fokozatosan csökkent az analfabéták száma.