Hamarosan épp kétszáz éve lesz annak, hogy a Bihar megyei, ma Romániához tartozó Nagyszalonta nevű községben megszületett Arany János, az egyik legismertebb 19. századi magyar költő. Tiszteletére számos iskola viseli a nevét, a magyarországi települések többségében van Arany János utca, a külföldi magyar tudósok elismerésére hívták életre az Arany János-díjat, sőt még egy apró égitestet is elneveztek róla.
Irodalmi pályafutása Az elveszett alkotmány című eposszal indult, de ismertté az 1846-ban írt elbeszélő költeménye, a Toldi tette. E műnek köszönhette Petőfi barátságát, aki levélben és Arany Jánoshoz című versében is üdvözölte a költőt. Levelezésük, melyben irodalmi elképzeléseiket is megvitatták, jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.
Részt vett az 1848/49-es forradalom- és szabadságharcban mint nemzetőr, ennek bukása után rövid ideig bujdosott, majd 1851 és 1860 között Nagykőrösön tanárként dolgozott. Ez az időszak volt a legfényesebb a nagykőrösi gimnázium életében, amely 1917 óta viseli a költő nevét: a 10-12 tagú tantestületből heten voltak a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. A tanítás mellett itt írta nemzeti témájú balladáit, melyek közül a legismertebb a Szondi két apródja.
Pestre kerülve folyóiratot szerkesztett, előbb Szépirodalmi Figyelő, majd Koszorú címmel. Tanulmányokat írt, fordított Shakespeare-t (Hamlet-fordítását több mint száz éven át játszották a színházak), hat éven át volt a Kisfaludy Társaság igazgatója, s 1867-ben, a kiegyezéskor már a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége. Tizenkét évig volt az Akadémia főtitkára, pedig eredetileg csak kétéves időszakra akarta vállalni. Emiatt azonban alig maradt ideje alkotni. Visszavonulása után született meg kedvenc helyén, a Margit-sziget fái alatt az Őszikék című ciklus, és olyan balladái, mint a Tetemre hívás.
Valószínűleg egyik Duna-parti sétáján megfázott, tüdőgyulladást kapott, s így a Petőfi-szobor avatására sem tudott már elmenni. Ezt követően nem sokkal, 1882 októberében hunyt el.