Ebben az évben lesz az 500. évfordulója a Dózsa György vezette parasztháborúnak. Ez volt a magyar történelem legnagyobb parasztfelkelése, bár csak néhány hónapig, 1514. áprilistól júliusig tartott.
X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratot hirdetett a Török Birodalom terjeszkedésével szemben. A szervezéssel Bakócz Tamás esztergomi érseket bízta meg, aki a hadsereg élére alkalmas egyént talált, amikor a választása a háromszéki, dálnoki családból származó székely hadnagyra esett. Dózsa György már korábban hírnevet szerzett: Nándorfehérváron szolgált, amikor párbajban egy nagy erejű törököt legyőzött. Ezért a hőstettéért a király, II. Ulászló bőkezűen megjutalmazta.
A toborzottak többsége az akkori dél-magyarországi területekről, a Délvidékről jött, de az ország más részei is szép számmal képviseltették magukat. A keresztes hadsereg tagjai közé a jobbágyok mellett a fekete sereg megmaradt zsoldosait, szökött jobbágyokat, munka nélküli marhahajcsárokat, elbocsátott katonákat és kisnemeseket is toboroztak. Mivel a nemesek éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkáskezeket, jobbágyaikat erőszakos módon akadályozták abban, hogy távozhassanak. Egyre gyakoribbá váltak a parasztsereg támadásai a nemesek udvarházai, kastélyai ellen. A nemesek meg akarták fékezni a keresztesek pusztító osztagait, és a Maros folyó jobb partján, Apátfalvánál rajtaütöttek elővédjükön. Megtorlásul Dózsa fölégette Nagylak várát, ahol az urak győzelmüket ünnepelték. Az elfogott püspököt és a foglyul ejtett nemeseket karóba húzatta. Dózsa György több részre osztotta a seregét, hogy sikerrel ostromolják a Maros menti úri várakat. Súlyos harcok folytak az ország több területén, de a nemesség fokozatosan összeszedte erőit.
A parasztok Temesvár alatt egyesítették erőiket, s a fősereg megkezdte a vár ostromát. Nem számítottak azonban arra, hogy Szapolyai János mintegy húszezer fős hadával fölmentheti a várat, Dózsa Györgyöt és a sereg többi vezérét pedig elfogta, és nem sokkal később kegyetlen módon kivégeztette őket. A tüzes trónról szóló legenda csupán Petőfi Sándor A nép nevében című költeménye után terjedt el széles körben a 19. században.
Az 1514. októberi budai országgyűlés határozatai megpróbálták elejét venni a további parasztfelkeléseknek: megtiltották a jobbágyok szabad költözését, és heti egynapos ingyenmunkára, robotra kötelezték őket. Az ekkor hozott törvények bekerültek a Werbőczy István-féle Hármaskönyvbe, amely hosszú időre a nemesi jogok összefoglalója lett.
Dózsa személye a későbbi korokban az elnyomó hatalom elleni harc jelképévé vált. A Dózsa-féle felkelés 500. évfordulójának tiszteletére sokfelé rendeznek megemlékezéseket, a jubileum a Magyar Nemzeti Bank 2014. évi emlékérme-kibocsátási programjába is bekerült.