FÁBIÁN PÁL

Kedves Barátaim!

Versenyünk névadójául Implom József tanár urat választották a rendezők. Méltán: Implom tanár úr egyike volt nemzedéke legjobbjainak, természetesen nemcsak a helyesírásban, hanem a nyelvjáráskutatásban és más területeken is. Ami a helyesírást illeti, cikkein kívül, amelyeket nevéhez kötve tart számon a nyelvészeti szakirodalom, csak néhányan tudjuk, hogy ő van a hátterében számos akadémiai szabálypontnak. Implom József ugyanis az 1954-es szabályzat szövegének tervezetét véleményezésre megkapta az MTA-tól, álláspontja szerint több pont szövegét átdolgoztuk, a mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írásának rendszere pedig teljesen az ő koncepciója. Hát ezért – ezért is – viseli méltán ez a verseny az ő nevét.

Azok között, akik hírét vették, vagy majd hírét veszik annak, hogy itt Gyulán országos helyesírási verseny zajlott le, bizonyosan lesznek olyanok, akik felteszik a kérdést magukban, vagy talán hangosan ki is mondják: Mi szükség volt erre? A helyesírás nem olyan fontos része életünknek, hogy rá ennyi időt, költséget és fáradságot kelljen pazarolni.

Az így vélekedő embereknek – ha csak egy kicsit is belegondolunk a dologba – bizonyosan nincs igazuk.

Mindenekelőtt azért nincs, mert elfeledkeznek arról, hogy a helyesírás (a nyelv írott formája lévén) ugyanolyan összetartó ereje az egy nyelven beszélő nagyobb és kisebb közösségeknek, mint maga a nyelv. A helyesírás társadalmi fontossága felmérhetetlen.

Rendkívül nagyra kell tehát becsülnünk a gyulaiak kezdeményezését, azt, hogy előbb csak szűkebb, aztán évről évre tágabb, az idén már országos, sőt Kárpát-medencei helyesírási versenyt rendeztek a szegedi tanárképző főiskola tanárainak közreműködésével.

Nem tekintve most a fentebbi szempontot, azaz a helyesírás társadalmi fontosságát, az idei versenynek az ad időszerűséget, hogy íráskultúránk általános helyzete elszomorító. A nyomdatechnikának szédületes fejlődése, az a csoda, hogy a nagy épületekben dolgozó zajos gépek helyett néhány szobában zajtalanul működő komputerek állítják elő az újságokat és könyveket; nos, mai életünknek ez a nagy eredménye egyelőre még nem kedvez a helyesírásnak, sok még a teendőjük a számítógépek nyelvén is tudó szakembereknek, hogy az újságok ne legyenek tele botrányos elválasztási hibákkal, hogy a könyvek is hibátlanul kerüljenek az olvasók kezébe. A mi versenyünk tehát arra volt jó, azt a célt szolgálta, hogy az igényességet ébressze és ébren tartsa.

Mert – és legyenek önök is meggyőződve róla – egységes és szabályozott, folyamatosan gondozott és fejlesztett helyesírás, íráskultúra nélkül ma egyetlen nép sem teheti magáévá a tudományokat, nem haladhat, nem boldogulhat.

S amikor mi, magyarországi magyarok ezekért a célokért próbálunk erőnk szerint dolgozni – talán nem is keveset –, ennek a munkának részeseivé kell tenni az országunk határain túl élő magyarságot is; nem szabad megtörténnie annak, hogy ők tőlünk leszakadjanak. Ezért különösen örültem, s bizonyosan valamennyien örültünk annak, hogy Szlovákiából, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Romániából is jöttek versenyzők, s velük szülők és kollégák. Remélem, jól érezték itt magukat.

De kár is volt ezt mondanom, hiszen lehetetlen, hogy másképp lett volna! Oly pontos szervezést, mint itt most, ritkán tapasztaltam, annyi mosolyt és kedvességet, amennyit itt, életemben ritkán kaptam. Azt hiszem, minden vendég nevében szabad megköszönnöm Gyula városának, benne az Erkel Gimnáziumnak és kollégiumának, valamint a városi könyvtárnak, hogy helyet adott a helyesírási versenynek.

És köszönöm a városnak, az alapítványoknak és a nemes kezdeményezést megértő és felkaroló minisztériumnak is azt az anyagi segítséget, amely nélkül az Implom József emlékének szentelt verseny nem mehetett volna végbe.

Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt – ezt kívánom mindnyájunknak – újra találkozzunk!

(In: Rendszer és stilisztika a helyesírásban. Gyula, 1992: 111–112.)

(A szerkesztő megjegyzése. Szándékosan hagytuk meg a szövegben Fábián tanár úr előadásának közvetlenségét: ezzel is egyéniségét igyekeztünk őrizni.)